Ez a történet marslakókról fog szólni, egészen pontosan egy bizonyos marslakóról, aki elhatározta, hogy ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke. Odunak hívják, és igen eltökélt szándékkal törekszik a hatalom megszerzésére. Kísértetiesen hasonlít egy bizonyos hazánkban serénykedő személyre, aki ugyan nem utazott évmilliókat, hogy egy parányi országot vezethessen, hatalomcentrikus eszközei még is Oduéval vetekednek. Marslakónk érkezése épp oly csendben zajlott, mint maga az éjszaka, ami egy gyönyörű ország fővárosába pottyantotta. Ha most pontosan kéne kifejtenem úgy is mondhatnám: jelenléte bár milliók életén változtatott, sokan nem is sejtik létezését. Egyelőre csak én, és hűtőszekrényem mélyén szundikáló idegen érezzük szüntelen, egyvalami egészen biztosan megváltozott.

Ahogy már említettem, minden egy hideg komor éjszakán kezdődött. Egy fárasztó nap elmúltával hazafelé igyekeztem. Sem jegykezelő, sem feslett pufajkás kéregető nem keresztezte utamat, pedig menetrendszerűen vártam, hogy egy szerencsétlen lélek megállítson. Egymagam, bűnös gondolataim árnyékában zötykölődtem az éjszakai járaton, elnyúlt napi fáradságomat a szembe széken dédelgettem. A jármű kellemes ringatózásba kezdett. Szinte éreztem, ahogy lágy felével társammá szegődik, és hiába vártam, hogy időnként jól megcibáljon, az ócskavas hajthatatlannak bizonyult. Egy pöfékelő busz gyomrában heveredtem, hallgattam a város halk morajlásba szőtt különös történetét, és azon kezdem gondolkodni, lesz-e erőm felkelni, mielőtt begurulunk a következő állomásra. Bizonyára nem én lettem volna az első utas, aki úgy elmerül saját gondolatainak dzsungelébe, hogy pirkadatig képtelen szabadulni a fogságából. Aztán a szerencsétlen azon kapja magát, a sofőr meghűlt ruháján keresztül próbálja noszogatni, igyekszik keltegetni álomszerű börtönéből, de a következő pillanat emlékei már egy kihalt garázst idézhetnek. Szerettem volna elkerülni az ehhez hasonló találkozást, ezért próbáltam valamiképp összeszedni magam, és nem sokkal később már az ajtók is kinyíltak előttem.

A megállóban borzasztó hideg volt. Hidegebb az ez évi éjszakáknál, hidegebb bármi másnál, amit eddigi életemben tapasztaltam. Még is próbáltam úgy kezelni, mintha semmit sem éreznék a kabátom alatt. Mintha ez lenne az első olyan éjszaka, amit mindenképpen el kell viselnem, mielőtt hazatérek. Szimplán egy gyáva jéghideg képzet– gondoltam, éles pengéjével csak bőröm felszínét kapargatja. Talán ha gyorsabban lépkedek, szűkszavú parancs lábaimnak, és könnyedén visszaverem e kifent pengeváltást. Jóslatom beigazolódni látszott. Amint befordultam a következő utcasarkon, kezdtem kellemesebben klímát érezni magam körül. A malibui-érzés még mindig távol állt az utcafronttól, de a reszketés, a fojtogató hideglelés visszavonta lándzsás hadseregét, és már nem tőrt mindenáron az életemre.

De ekkor valami különös dolog történt. Az égbolt hírtelen megvillant felettem, színes fénycsóvák kezdtek cikáztak a fák csonka ágai között, aztán egy fénybomba robbant az utca túloldalán, majd az éjszaka megszokott kellékei egyszerre elsötétültek. Semmit sem láttam. Minden olyan gyorsan és váratlanul zajlott, szinte egész testem beleszédült. Megéreztem az egyik ház közelségét, és a falhoz simultam. Éreztem a kezeimre tapadt szemcsés vakolatot, de a színét még ekkor sem tudtam pontosan meghatározni. Valami rózsaszín lehetett, ifjú szirmokat idézett. Csak úgy ontotta magából dermesztő leheletét, de legalább támpontot szolgáltatott a további tájékozódáshoz. Egyik kezemmel a falnak támaszkodtam, másikkal pedig a sötét árnyait kíséreltem kitapogatni. Micsoda bolond ötlet. Ha valaki meglátott volna még azt gondolhatta, pantomim vizsgára készülök, és most próbálom tökéletesíteni a produkciót. Helyette igyekeztem elérni valamit használhatót a vak sötétben, de hamar feladni kényszerültem. Lassan elengedtem a ház falát, és kezeimet kinyújtva elindultam egy nekem tetsző irányba. Pár pillanat elteltével egy kis zöld pontra lettem figyelmes a sötét végtelen tengerében. Az áramszolgáltató cég emberei lehetnek –kezdtem reménykedni, biztos a hiba okát vizsgálhatják. Amint kimondtam magamban e gyanútlan szavakat, a kis zöld pont kezdett egyre szélesebbre dagadni.

Egy szabálytalan forma bontakozott ki pontosan az orrom előtt, és olyan hatást keltett, mintha hizlalná magát a sötétséggel. Ekkor döbbentem rá először, hogy valami ember feletti esemény közepébe csöppenhettem. A zöldes jelenség ekkorra már olyannyira közel került hozzám, hogy neonfénye öltöztette a körülöttem elterülő környezetet. A fák, a kerítések, de még a házak falai is mind-mind halvány fényben tündököltek, olyan hatást keltettek, minta egy laboratórium hangárjában ácsorognék. Megdöbbenve vettem észre, hogy ez a zöldes micsoda a saját lábán közlekedik, vannak kezei, és valami furcsa nyúlván lóg ki a feje tetejéről. Ez tuti, hogy marslakó lehet, vagy egy távoli galaxis szülötte. Ott állt előttem, és kezem lában remegett a félelemtől.

- Mi vagy te? Érted amit beszélek? – Rebegtem elcsukló hangon, de választ persze nem vártam tőle. Ennek ellenére a lény váratlanul felém nyújtottak karnak tűnő nyúlványait, és vékony hangon megszólalt:

- Hogyne. Én nem a te fajtádtól származok. Mondd csak: merre találom ennek a balkáni kócerájnak a vezetőjét?

folytatom....

Vannak remények, melyek sohasem fognak meghallgatásra találni. Vannak nők, távol Afrika szívében, akik sohasem fognak olyan életet élni, mint európai társaik, de talán ez zavarja őket a legkevésbé. Fájdalom nélkül szeretnének élni, rúzsokat, és műpillákat hátrahagyva. Egy olyan világ asszonyai, ahol a női méltóság, egy károsan elhintett becstelen hazugság, és semmi más. Fejlett nyugatias gondolkodásunkkal szinte felfoghatatlannak tartjuk, hogyan létezhet ember és ember, nem és nemiség közti ekkora különbség. Hogyan alakult ki az, hogy bár a gyönyör elvben minden ember számára megízlelhetőnek született, még sem tud beköltözni az összes ember lelkébe. Hogy már akkor elhagyja egyes vidéket, amikor még a test fel sem tud igazán készülni a jöttére.

Mit rejt a női lélek, mitől gondoljuk mi férfiak, hogy valamiféle misztérium lapul meg a belsejében, amit egy férfi sohasem lesz képes dekódolni? Elég lenne azt megérteni, hogy miért is akarjuk egyáltalán feltárni a női gondolkodás mechanikáját, hiszen ha valóban ősi titkot hordoz magában, kizárva férfi létünk értelmi szintjét, akkor az szinte magától értetődő, hogy valami okból ki lettünk taszítva a megértés paradicsomából. Kizártak minket, társadalmunk hím tagjait, és most sorra írjuk a jobbnál jobb teóriákat, hogy miről is szól a női lélek valójában.

A szekér elindítása előtt azért meg kell említeni, hogy ezen bonyolult gondolkodási folyamatokat sohasem lehet tökéletesen definiálni, ráhúzni valamiféle elméleti sémát arra, hogy minden nő másmilyen, de mindegyik nő pontosan ugyanazt akarja. Hogyan is akarhatja ugyanazt egy magából kikelni vágyó tinédzser, mint egy 50-es éveiben járó családanya, akinek a testiségek megélése, jó esetben nem mennyiség kérdése mint húszéves társainak. De beszélhetünk akár anyagi, netán vallási, vagy egyéb kérdésekről is, egészen biztos, hogy az életcél közti különbségek folytán, nem fogunk állandó párhuzamot találni.

Amikor a nőiesség kérdése felmerül egy baráti beszélgetés során, állandó, centrális kérdést kap a nők egyenjogúsága. Akár társadalmi, akár politika terén kerül előtérbe a kérdés, visszatérő problémát jelent a férfiak e téren való  "túlburjánzása". Ha érettebb a női társaság összetétele, igen gyakran továbblendül a gondolatmenet, hiszen szerintük egy férfi egyenesen alkalmatlan arra, hogy magas pozícióban ülve behatások nélkül gondolkodjon - gondoljunk csak a DSK aktára. Ahogyan a politika világában mostanság mondani szokták, mindenki ragaszkodik a jól megszokott mutyijához, nem igen szeretne új rendszerekbe integrálódni, főleg, ha ezáltal elvesztené nehezen megszerzett jogait. Valahogy így van ez a férfiak alkalmatlanságával is, hogy hát erre épült hazai társadalmunk, nem szeretnék egy ismeretlen, és kevésbé támogatott rendszerrel próbálkozni.

Mindeni mást kiált ebben a kérdésben, de a már említett mutyi-dolog itt is szépen megmutatkozik, hiszen akik leginkább érdekeltek a változás szelében azok a férfiak, pártállástól függetlenül, akiknek át kéne adni a helyüket azoknak a nőknek, akik helyettük töltenének be befolyásos pozíciókat. Sokan megkérdezték tőlem, hogy miért, ezt a nő most nem tehetnék meg? A válasz dehogynem, csak nőként igen nehéz eljutni a még válaszhatók táborába, legfőképpen azért, mert e kérdésben is mi férfiak hozzuk meg a legfontosabb döntéseket.

Amíg a bevezetőben már említett, társadalmilag fejletlen országok asszonyai még a valódi gyönyört sem ismerhetik, addig a fejlett országok nőtagjai a kormányzásért hadakoznak, és olyan jogokat követelnek "uraiktól", amiért másutt egy szimpla halálbüntetés járna. Ebből is megmutatkozik, hogy nem minden nő akarja, akarhatja ugyanazt, egyenlőtlen feltételek állnak rendelkezésre.

Ha például megfordulna ez a helyzet, és a világ férfi lakosságának mondjuk az egyharmada lenne kénytelen gyönyör(bár ez nálunk teljesen mást jelent) és jogok nélkül élni, vajon ők is ugyan úgy a hatalomba vágynának, mint az a maradék kétharmad, akinek reális esélye lenne ezen kiváltságok megszerzésére? Ez esetben mi is megfejthetetlen lelkivilággal rendelkeznénk, mert kiegyenlítették évezredes számláikat, vagy már most is elég bonyolultak vagyunk, hogy megértsük, mi is zajlik valójában?

A gondolat, még ha természetesnek is vesszük, szellemi létünk egész vázát alkotja. Amit látunk, abban gondolkodunk - vesszük tudomásul a bennünk rejlő érzékeket, de olykor éppen az a gondolat testesül meg szemeink előtt, ami ezidáig csak képzeletünk színházába várta, hogy megjelenjen.

A világ, amiben élünk, a maga megmásíthatatlan valóságában ölti magára évmilliós köpenyét, és csupán egy érzékszervünkre, egészen pontosan a szemünkre van szükség ahhoz, hogy ezt a csodálatos ruhadarabot felfedezzük. A fények, és az évek járják ősidők óta tartó násztáncukat, megalkotva azt a semmihez sem fogható kompozíciót, melyet egyetlen fotós, vagy grafikus sem tudna a természet kihagyásával a képeire varázsolni.

A mondás úgy tarja, hogy amit egyszer megszemléltem, az valamilyen formában megrögzül a tudatomban, és még jelentéktelenség okán sem törlődik a memóriámból, és csak valami pillanatnyi tudatzavar miatt nem vagyok képes az emlékeit felidézni. Szokták mondani, szemünk egyfajta lelki tükörként viselkedik, megmutatkoznak benne azon belső folyamatok sokaságai, amiken nem tudunk, vagy nem is szeretnénk felülkerekedni.

A szeretet vagy szenvedés, jó és rossz közötti különbség, mind-mind kirajzolódik szemünk világában. Aki egyszer is látott már gyönyörűséget, az egész életében törekedni fog arra, hogy minél több ilyen szép jelenséggel találkozzon, bármerre is veti a kiszámíthatatlanság ostora. Aki viszont meglátta az élet legsötétebb vonásait, borzalmak vetültek szemének fényére, az sohasem kívánkozik annak megismétlésére, igyekszik elfelejteni minden erőteljes mozzanatát.

Aki vallja, hogy mindent lát, néha az sem lát igazán, mert egyetlen érzékszervére hagyatkozva próbálja megfejteni a világ titkait, miközben a valóságos dolgokat éppen azzal az egyel nem lesz képes észrevenni.

GMB Akash, bangladesi fotóművész azon emberek közé tartozik, akik képesek észrevenni a fontos dolgokat, és csak azokra a jelenségekre fókuszálnak, amit szemünk sohasem láthat, egyedül lelkünk tudja igazán megérinteni.

Csak a feltámadást ne, az nem igazán emberi dolog. Sokkal emberibb a születés, mely hatalmasabbnál hatalmasabb boldogság buborékokat lebegtet a szemünk előtt, hogy általa megtapasztaljuk, a természet ember feletti erejét, mely képes egy parányi sejtet, emberi lénnyé változtatni.

A halál sem nézhet most tétlenül, neki is legalább annyi köze van az emberi léthez, akár a születésnek. Szomorú, de megszokott folyamat, hogy ami egyszer a létünk felett felvirrad, az bizony a halálunk órájában elhervad, és egyesek szerint nem született még meg ember fia, ki beszámolhatna egy szebb, könnyektől mentes napnyugtáról.

Mert minden bizonyítás kérdése napjainkban, így éljük az életünket. Semmi sem biztos, ami bizonytalannak látszik, és abban is lassan kétséget vetünk, ami szemünk fénye előtt zajlik. Hogyan is hihetnétek egy olyan történetben, ami több, mint kétezer évvel ezelőtt zajlott, és ami teljességgel ellentmond mindannak, mit a születéssel, és halállal kapcsolatban tapasztaltatok. Jött egy ember, mi több: egy próféta, és képes volt saját erejével szembeszállni a halállal, mely annyi embertársunkkal elbánt, több millió éven keresztül. Hogyan is jön ő ehhez, feltámadni a halál torkából, és különben is: ki engedte ezt meg neki, hogy egy hatalmas malomkövet elmozdítva, halálra rémítse a testét őrző személyeket?

Vagy az őrök már ott sem voltak, és az angyal, ki azon a bizonyos vaskos malomkövön üldögélt, és aki szintén nem emberiként cselekedett, az már régen mindent elintézett Jézus Krisztus helyett?

Mint már említettem: minden bizonyítás kérdése! Hogy megszülettünk, az bizonyítva lett, mint ahogyan az is meg lett erősítve, hogy életünk is elmúlik egy bizonyos, számunkra még rejtett napon. Én rád nézek, és te nagy bizonyossággal elhiszed nekem, hogy én vagyok én, és itt élek már harminc éve közöttetek. Van múltam, és mostanság a jövőm is kibontakozó félben van, így tehát bármit is írnék a feltámadásról, sokak szemében nem lenne eléggé hiteles, hiszen ugyan azt a levegőt szívom, mint a többi embertársam. Nem bizonyítottam természetfeletti képességemet, nincsenek milliós követőim, és csak egy két olyan embert ismerek, aki némán hallgatná intelmemet. Nem látok a jövőbe, és a múlt hibáit is igen nehezen tudom kiolvasni. Igyekszem jó emberré válni, de még azzal sem tudnám a nagy többségnél elérni, hogy elég hiteles legyek, eme természetellenes folyamathoz.

Most megnyugtatlak kedves olvasóm, mert egyetlen olyan ember sem született még e világra, aki csak pusztán a szavak erejével be tudná azt bizonyítani, hogy amit most igaznak hiszünk, és amire millió képlet és ábra utal, az valójában egy jól bedefiniálható fikcióhalmaz. Nem jött még világra az a személy, aki a XXI. század hitetlen emberének be tudná bizonyítani, hogy képes a víz felett sétálni, és fittyet hányva a fizika szabályaira, uralni tudná a fellegeket. Nem lépett még közénk, kinek milliók követnék a halálhírét, és ki szemeink előtt halna meg bűneikért, hogy aztán ugyan azon szempárok előtt keljen új életre. Ezek mind-mind emberfeletti cselekedetek, és mint tudjuk, ami a tudásunk felett próbál utat törni, azt azon nyomban, mélyen eltemetjük tudatunkban.

Aki hitetlen, de hitetlensége csak is a földi szabályok ellen irányul - nem látva e szabályok közti repedéseket -, az valójában mindenben hisz, amit zsírkrétával le tud írni a füzetébe. Amit nem, hát így járt: nem kár érte, majd rávágjuk,hogy őrültség, és bedobjuk azon földöntúli problémák közé, amik lassan betöltik képzeletbeli padlásunkat.

De álljunk meg egy pillanatra. Létezik e egyáltalán földöntúli élet, vagy csak mi álldogálunk egymagunk, ebben a hatalmas őrültségben?

Derecskei Zoltán

Hallották már? Nem? Hát elmesélem: Viktor a tegnapi nap folyamán besétált a villába, és kezdetét vette, az első ízben megrendezett kétharmad világ.

Micsoda ragyogás, micsoda fények kísérték lépteit kérem szépen, alig lehetett szavakat találni a tegnapi beköltözési ceremóniára. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a villalakókkal csak aznap közölték: egy idegennel kell megosztani fekhelyüket, és ahogyan ez lenni szokott, nem mindenki fogadta ezt kitörő lelkesedéssel:

- Na, csak ez hiányzott! Nem elég a Szandika utáni sokk, most még ez is. Mit gondolnak, évekig fogunk még idebent dekkolni a narancsszínű falak között?

- Alek, ne legyél ennyire pesszimista - szólt közbe a nappaliban kihelyezett tévén keresztül Buci -, az új lakót nem lehet majd kiszavazni.

- Micsoda? Mi az, hogy nem lehet kiszavazni?

- Mit nem lehet ezen megérteni? A nézők kétharmaddal beszavazták, innentől kezdve ő lesz odabent a főnök, szeretném, ha ez elég mélyen megragadna a fejetekben. Aláírtatok egy papírt, szépen odavéstétek a neveteket, így nem hiszem, hogy lehetne bármiféle ellenvetésetek a döntésinkkel kapcsolatban.

- Te könnyen beszélsz Buci, nem te viszed vásárra a bőrödet...

- Helyettem más viszi, de ezt most hagyjuk. Gyerekek az a lényeg, hogy pár órán belül megérkezik Viktor, hiszen így hívják az új lakótársatokat, és szeretném, ha addigra egy kicsit rendbe raknátok a villát, hagy lássa, milyen nagyszerű lakótársakat kapott.

A villalakók még zsörtölődtek egy kicsit a döntésen , majd Anni nekifogott leereszteni a jakuzzit, amit a többi villalakó megdöbbenéssel fogadott:

- Te mit csinálsz Anni?

- Csak nem gondoljátok, hogy meghagyom neki ezt az élvezetet? Csináljon magának másikat, ez a miénk, nem engedem, hogy egy idegen áztassa a koszos testét a kádunkba.

- Ennek a tyúknak elment az esze - súgta oda Alek Bélának, majd hátrament a fürdőszobába, hogy a nagy eseményre felkösse kedvenc nyakkendőjét.

- Persze,mit itt hónapokig szenvedtünk, tanultunk, meg nélkülöztünk mint állat, ez meg idejön a kényelmesbe, és learatja helyettünk a babérokat! - ordított hangosan Évi, majd Alek után rohant.

- Most mit kell itt egyfolytában rinyálni, nem értem. Jön egy új lakó és kész, legalább nem fogunk idebent unatkozni.

(azt meghiszem - szerk.)

A villalakók délutánra összekapták magukat, és a tegnap esti dorbézolás utáni felfordulást valamelyest konszolidálták, amiért Buci meg is dicsérte a villalakókat.

- Te Buci! 3 hónap alatt nem beszéltél velünk annyit mint egész nap. Ki ez az idegen, aki ilyen szorgalomra vezet?

- Hamarosan meglátjátok - nyúlt a füléhez Buci,majd a bejárathoz terelte a villalakókat, akik kissé feszülten figyelték a villaajtót.

A vékony falakon át behallatszott az őrjöngő tömeg morajlása, és a villalakók legnagyobb megdöbbenésére két marcona öltönyös ember lépett be elsőként a helyiségbe.

- Ezek meg kik? - szólt Laci a többiekhez.

- Honnét tudjam, biztos testőrök, vagy mi a szösz, majd csak jön utánuk valaki..

A két férfi körbenézett az előtérben, majd Bucihoz hasonlóan a fülükhöz nyúlva jelezték a kint várakozó Viktornak, hogy beléphet az ajtón.

- Hölgyeim és uraim, eljött az idő, hogy új időszámítás kezdődjön a villa életében. Nehéz időket élünk, az emberek kopogó szemekkel nézik a maguk műsorát, ezért elvárom, hogy a következő napokban tanúsítsanak önmegtartóztatást az ennivalóval kapcsolatban, és ha lehet, az élvezeti cikkeket is kerüljék egy darabig, hiszen nekünk most jó példát kell mutatni az emberek számára. Mostantól kezdve szigorú, de átlátható szabályozásokkal fogjuk megkönnyíteni a villa életét, és ehhez bizony az önök segítségét fogom kérni. Munkatársaim, akik csak ezekben a percekben lesznek a segítségemre, szétosztanak maguk között egy nyomtatványt, amire felírhatják észrevételeiket, javaslataikat az új alapszabállyal kapcsolatban. Nem mondom, hogy mindegyiket megfogadjuk, de azt megígérhetem, hogy stábom egy tagja elolvassa, és kiértékeli a benne leírtakat.

- Ez igen, suttogta Gigy Jersey-nek, majd ámulva figyelte tovább a férfi szónoklatát.

A többi lakó szinte szólni sem tudott az ámulattól. Éva és Béla megragadta Alek kezét, akiben ekkora már felgyülemlett az agresszió, és próbálták féken tartani a fiút, ne hogy valami meggondolatlanságot műveljen.

- Mit képzelsz magadról, ki vagy te? - csattant fel Alek - olyan beképzelt vagy apám, hogy arról jobb nem is beszélni...

- Na, egy újabb liberális gondolkodó, aki azt képzeli, hogy itt úgy mehet minden, mint régen, hát nem. Kitakarítom én itt a disznóólat...

Viktor és a hét villalakó részvételével ezennel kezdetét vette a kétharmad világ. A következő hetekben megtudhatjuk, hogy Viktor miképpen tudott beilleszkedni a többi lakó közé, és ki lesz az a titokzatos vendég, aki tovább borzolja, az amúgy is ezer fokon izzó hangulatot.

Tartsanak velünk!

A nap idézete:

"Ez hogyan fog itt kétharmadot csinálni?"

Éva

Most kaptuk a hírt, hogy Viktor nem bírta tovább a szabad ég alatti levegőzést, hogy folyamatosan támadják tisztességes döntései miatt, és mára virradóra beadta a derekát. Most már csak az a kérdés, hogy mikorra tudják megszervezni  beköltözését, hogy mikor szívhat egy levegőt Bélával, aki már nagyon várja az új lakó jövetelét.

Nem is olyan rég, talán pár héttel ezelőtt röppent fel az első felvetés, hogy a mi Viktorunk is beköltözhetne a villába. Hiszen elődei is mind villában laktak, hát miért ne tölthetne el ő is pár éjszakát hasonló körülmények között, ha léte már ilyen magasságokig emelkedett. Kezdetét vette az igen komoly szervezés: több millió óra telefonbeszélgetés, a literszámra elfogyasztott kávé, és persze az a sok-sok kilométer utazás nagyon gyorsan megtette hatását: Viktorunk bebocsátást nyert a narancssárga falak közé(mert senki se gondolja, hogy nem miatta festették ilyenre), de előtte mint minden villalakónak, neki is meg kellett birkóznia a bürokráciával. Csak papírmunka, meg az ilyenkor szokásos nyilatkozat:

1. Nem árulhat el semmit...de semmit ám arról, hogy milyen feltételeket támasztottak a  beköltözésével kapcsolatban(mi tudjuk, de erről majd inkább később).

2. Nem beszélgethet a szomszédokkal(ez volt a többi tévécsatorna feltétele).

3. Kizárólag a saját felelősségére költözhet, jogilag nem támaszthat semmiféle követelést az esetlegesen elszenvedett anyagi, vagy személyi károkért(nem bújhat ki a feladatok alól).

Hamarosan eljön a pillanat, hogy kinyílnak a villa hófehér kapui, és Viktor megtölti szeretettel a megfásult villalétet, amely sokak szerint kissé elvesztette nagyra becsült vonzerejét. Mások szerint csupán csak kihalt belőle az élet, mióta Szandra elhagyta a házat, de remélhetőleg Viktor jelenlétével minden a helyére zökken, és újra madárcsicsergésre ébredhetnek a környékbeliek.

Én már nagyon várom....

A szerencse forgandó, ahogyan a hálószobámban elhelyezett tévé talpazata is igazodik az éppen aktuális helyzetemhez. Csak beállítom a megfelelő pozíciót, kezemben imádott készülékem távkapcsolója, és hajrá: induljon végre a leosztás!

A Casino egy új magyar sorozat, amely kellő alternatívát adhat a Barátok Közttől megfárad csatornafanoknak. A recept egyszerűnek látszott: végy egy mostanság igen felkapott témát - jelen esetben a szerencsejáték, azon belül is a kaszinó mutatkozott legfrankóbbnak, és adj hozzá egy csipetnyi izgalmat, hogy még a legvérmesebb sorozatnézők is epekedve várják a folytatását. Az RTL klub nem bízta a kártyalapot a véletlenre, és igyekezett a legnagyobb hazai sztárokat felvonultatni a villogó játékgépek elé, hogy ha sztori nem is, de a szereposztás kellőképpen ráhangoljon minket a kedd esti premierre. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Magdi anyus halála után létezhet e egyáltalán Magyarországon sorozatgyártás, avagy a lépcsőházi jelenet teljesen kedvét szegte a hazai filmeseknek, hogy belekezdjenek egy izgalmas sorozat megtervezésébe. Jelentem, Szurdi Miklós átlátott a Magdi néni halála után keletkezett médiakáoszon, és belefogott a Casino megírásába, amely valljuk be: nem volt számára egy egyszerű feladat. A Linda óta eltelt időszakban enyhén szólva is megváltoztak a sorozatírás szabályai, és a helyszíneléshez szokott tévénézők már többet várnak egy egyszerű sikongatós rendőrlánykánál. Amikor az átlag ember már a saját fürdőszobájában is az ujjlenyomatokat vizsgálgatja, akkor már nem a közértben garázdálkodó huligánokra gerjed, sokkal inkább a rétegesen felépített rejtélyek érdeklik, amikor egy egyszerű hajszál is meghatározó lehet a cselekményben.

Minden bizonnyal a Casino készítői is kellőképpen feltérképezték a hazai sorozatnézők igényeit, de a megvalósítás... nos, az már egy egészen más lapra tartozik. Hiszen nem elég jót, a hazai trendekhez leginkább hozzáillőt megálmodni, azt megfelelően el is kell készíteni, ahogyan azt a berényifüggők csatornájuktól megszokhatták. A Casino igazi gyengesége éppen itt, a megvalósításban hajolt a legmélyebbre, hiszen a készítők képtelenek voltak megjeleníteni egy lüktető alvilág forgatagát: a pénzére váró keresztapát, és a kaszinótulajdonos fiacskáját, aki apja halála után azt remélte, hogy végre pénzre válthatja felgyülemlett adósságát. Ahogyan az lenni szokott, a milliomos palánta teveit most is egy gonosz mostoha vágta keresztbe, de hát a szerencseipar pontosan ilyen: néha veszíteni kell a győzelemhez.

Aki egy percét is elmulasztotta az újonnan indult magyar sorozatnak, az egy cseppet se bánkódjon: nem maradt le semmiről. Bár voltak benne érdekes jelenetek(ezúton jelezném a fiatalkorú olvasóknak, hogy kaszinóba menet ne felejtsétek otthon a családi fényképeket), de a Casino éppen annyira sikeredett unalmasra, mint berényiék legelső epizódja. Mindenkit megnyugtatok: ezen is túltesszük magunkat hamarosan, és szürke keddi esténken azon kapjuk magunkat, hogy melegszendvics majszolgatás közben Xantus Barbaráékat bámuljuk, amint a vendégeket terelgetik a rulettasztalok között. A néző az ilyen: először fanyalog eléje vetett új húson, aztán olyannyira megszokja az illatát, hogy képtelen szabadulni a távirányító fogságából. Remélhetőleg a médiahatóság nem lát semmi kivetnivalót a Kertész utcában működő kaszinó világában, és hétről hétre élvezhetjük tovább Győzőék mindent eldöntő pókercsatáját.

Én már alig várom....

Jardello Zoltán, Budapest

2011

A labdát már a vonalra helyezték. Egy kecses mozdulat még a nézőközönség felé - frizura tökéletesre lakkozva, és száguldhat a labda egyenesen a csatár feje elé.

Irány a pálya csajok, mutassátok meg társadalmunk eltunyult hímosztagának, hogy a főzés és mosogatás tudományán kívül még számtalan élethelyzetben tökéleteset alkotnátok, ha megadnánk nektek azt a bizonyos lehetőséget. Egy lehetőséget a fejlődésre, amely arra sarkalja társadalmunkat, hogy végre vegyük észre a gyengébbik nem képességeit. De mit is jelent eme nagyszerű képesség, amellyel csak a nők rendelkeznek az univerzumban, és nekünk férfiaknak már csak a csipegetés része marad a buliban?

Egyenjogúság:

Egyenlőséget a közéletben, a politikában, és minden olyan területen, ahol most még egyértelműnek mutatkozik a férfiak fölénye. Az oly gyakran emlegetett elsőbbség, amely minket férfiakat ebben az országban alapjogon megillet, az nem az én kiváltságom. Nem tettem semmit az érdekében, és nem fogok az útjába állni a változásnak, ha ettől országunk végre elmozdul az anyagi fejlődés irányba. Hiszen ma Magyarországon a létbiztonság az egyik legmozgatottabb kérdés amely körbejárja az emberek fantáziáját, és csak másodjára lép képbe az egyenjogúság, kiiktatni férfias előnyünket.

Hát legyen, változtassunk az eddigi rossz beidegződésünkön,és adjunk végre pálcát eddig méltatlanul mellőzött nőtársaink kezébe. Váljon valóra az eddig csak képzeletben létező európai női egység, amely kellőképpen kiáll az oktatási, kulturális, munkaerő-piaci, szociális, tudományos, gazdasági hátrányok eltörléséért, és felszólal a diszkriminációért, a különböző vallási felekezeteket ért támadásokért.

Esélyegyenlőség:

Az esélyegyenlőséggel kapcsolatos legtöbb probléma egyik alapvető oka, hogy a nők érdemben nem szólhatnak bele a róluk szóló döntésekbe. Pedig fejlődési kényszerük szinte mérhetetlen, nem is beszélve azokról a hatalmi kérdésekről, amikhez hozzáférni ma egy nőnek szinte lehetetlen feladatnak mutatkozik. Elszigetelt esetek azt mutatják, hogy egy-egy nő odaférhet bizonyos kormányzati pozíciók közelébe, de ahogyan Selmeczi Gabriella esete is jól mutatja: hivatalba lépése után azonnal előtérbe kerültek alkalmasságát firtató bírálatok. Természetesen előfordul az életben ennek nemileg fordított változata is, de az ebből fakadó kérdéseken hajlamosak vagyunk átsiklani, már-már a nemtörődömség határvonalát súrolva.

A nők minap elbuktak egy igen fontos harcot a hazai politikai közhangulattal szemben, és nem tudtak annyi embert mozgósítani, amely elegendő lenne egy egyenlőbb Magyarország felépítéséhez. Küzdöttek érte derekasan, de elveszítették ezt a nagyon is fontosnak tartott csatát. Elbuktak, és bukásukkal én is kissé szegényebbé váltam. Hasonlóképpen mint a Settenkedő, csak nekem szalámi nélkül kell reményeket visszaadni.

Jardello Zoltán, Budapest

2011

Az AIDS - egy immunhiányos betegség, amely 1981-es felbukkanása óta több mint 20 millió embert fertőzött meg. Napjainkban 10 millióra teszik azon betegek számát, akik napról napra együtt élnek ezzel a szörnyű betegséggel, és küzdenek a tudattal, hogy alig van remény a túlélésre.

A remény hal meg utoljára - tartja a mondás, de nagyon nehéz ezt elfogadni egy olyan ember számára, akit már csak az infúzió átlátszó műanyagcsövei tartanak a földi életben. Aztán az utolsó csepp is lepereg, és hiába vártak a reményre, az csak nem jött megmenteni az életüket. Az AIDS nem válogat: fiatal, öreg, teljesen mindegy, hogy mely társadalmi réteg szülöttje, ha az ember szervezete találkozik a kegyetlen betegséggel. A 80-as években úgy tartották, hogy a vírus a felelőtlen életvitel következménye. Kezdetben homoszexuálisok fertőződtek meg tőle, de hamar kiderült, hogy nem csak egy rosszul megválasztott szexuális partner, hanem a drogosok által hanyagul kezelt injekciós tűk , vagy akár egy ártatlanak vélt vérátömlesztés is okozhatja a vírus gyors terjedését.

Ryan White az AIDS legfiatalabb áldozatai közé tartozik, aki tizenhárom éves korában kapta meg a fertőzést. A kisfiú örökletes vérzékenységben szenvedett, és valószínűleg az injekciózások következtében kaphatta meg a betegséget. Az eset nagy port kavart, ugyanis a diagnózis után Ryant elbocsátották az iskolából. A mindenre elszánt kisfiú hamarosan a fertőzött gyermekek példaképévé vált, és akaraterejének köszönhetően tizennyolc éves koráig élt. Sir Elton John - korunk egyik legnagyobb előadóművésze, aki nyíltan vállalja homoszexualitását hamar tudomást szerzett az esetről. Elton-t mélyen megérintették a fiatal amerikai hemofiliás tragikus sorsa, és 1992-ben létrehozott egy AIDS alapítványt, akinek céljai között szerepel Ázsia, Afrika és Amerika elmaradott régiókban élő AIDS betegek megsegítése, és a körülöttük kialakult előítéletek megfékezése. Fontosnak tartja továbbá a megfelelő tájékoztatás is, hiszen egy kis odafigyeléssel számtalan emberi élet megmenthető lenne. A szervezetben lefolyó hosszú lappangási idő miatt sokan nem is tudják, hogy HÍV vírussal fertőzöttek, és akaratukon kívül átadják másoknak a betegséget. Az alapítvány szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy megfelelő elővigyázatosság esetén megelőzhető lenne a vírus ilyen drasztikus terjedése, és a mai orvostudomány együttes segítségével a jövőben talán leküzdhetővé válik ez a ma még szinte gyógyíthatatlan betegség.

December 1. az AIDS világnapja. Emlékezzünk meg a betegség áldozatairól és azokról az emberekről, akik a megfékezésére szentelik mindennapjaikat. Emlékezzünk Ryan-ra, aki bebizonyította a világnak, hogy e betegségen kívül az előítéletek jelentik a legnagyobb veszélyt társadalmunkra.

Hiria Morales, Budapest

2010

A hold halványsárga köntösében pompázott, és az ég koromfekete vásznára különféle összefüggő alakzatokat varázsolt. Anna a fényekkel tarkított eget kémlelte, és szemeivel azt az Orion csillagképet kereste, amit édesapja mutatott még kiskorában, és amire mindig is büszke volt, hogy felismeri. Szerette nézegetni a feje fölött elterülő világot. Kislány korában gyakran álmodozott arról, hogy egyszer felfedez egy ismeretlen égitestet, amit az ő nevével fognak emlegetni, és ami sohasem fog kihunyni az  éjszakában. Még pár perc erejéig pásztázta az eget, de sikertelensége kedvét szegte, és visszavonult félbehagyott gondolatai közé, ami egy aznapi értekezlet legfontosabb kérdései között kavarogtak. Nem vágyott már semmi másra, még egy pasizós flörtölés a megszokott törzshelyén  sem tudta volna eltántorítani attól a szándékától, hogy hazaérve behelyezze testét a forró vízzel töltött fürdőkádba, és végre átadja magát a kényeztetésnek.

Anna egyedülálló  nőnek számított, olyan fajtának, aki csak begyűjti, de utána el is feledi a frissen szerzett trófeákat. Sokan irigyelték is érte, mert másokkal ellentétben sohasem panaszkodott fáradságra, és mindig kiegyensúlyozott munkabírással végezte felelősségteljes munkáját. Munkatársnői között megkülönbözött figyelmet érdemelt, és férfi kollégái  is előszeretettel  keresték meg különböző szexuális problémákkal, amiket már nem mertek megosztani férfitársaikkal. Aznap is egy hasonló előadást tartott egy felettesének , és arra próbálta rávezetni a középkorú hölgyet, hogy mennyire értéktelen lények a férfiak, és ne legyen rest megcsalni a férjét, ha az folyton csak a focimeccset bámulja, miközben szexuális vágytól  túlfűtött felesége már az öngyilkosság gondolatával barátkozik. A beszélgetés után Anna gondosan bezárta irodája ajtaját, majd elhagyva az épületét átsétált a szembelévő kihalt buszmegállóba, és az oszlopra kihelyezett menetrendet nézegette. A levegő már kesztyűbe parancsolta decemberi fagytól lehűlt ujjait, és egyedüli utasként várta az ilyenkor ritkán közlekedő éjszakai buszjáratot.

Nemsokkal később egy szemből érkező férfi haladt el mellette, majd visszapillantva Annára megállt, és leült a megálló  ütött-kopott székének egyikére. Anna azonnal megérezte a közelgő veszély előjelét, és kezét zsebre téve próbálta a kulcsát az ujjai közé szorítani, hogy a megfelelő pillanat esetén legyen mivel védekeznie. A férfi eközben szőke haját nézegette, majd hírtelen felállt ideiglenes üllőhelyéről, és a hidegtől  reszkető nő mellé lépet. Anna levegőt is alig kapott. Még érezte a férfi alkoholtól bűzlő leheletét, majd a következő pillanatban már egy kézfejet érzett a derekán, ami erőszakos mozdulattal próbált meg befurakodni  a nadrág és test közötti üresedésbe. A nő egy pillanatot sem habozott, és azonnal előrántotta zsebéből ideiglenes fegyverét.  Addig ütötte vele a férfi karját, amíg az kezével hírtelen el nem kapta a nyakát, majd kiszabadította ellentétes kezét a szűk nadrág fogságából , és egy lendületes csapással belevert az orrába. Ettől a nő azonnal a földre zuhant, és hangos segélykiáltásba kezdett. Hangja messzire szállt a ködben, és egy vérfagyasztó sikoly kíséretében elveszett a fénytől pislákoló árnyak tengerében….

- Ne bántsd! - súgta egy hang hang az egyik szembelévő ház ablakából...

….

- Központ, itt Takács! Egy agyonszurkált nőt szállítunk a Péterfybe.

....

Hiria Morales, Budapest

2010

Előre leszögezem: sokkal jobban értek a mondatok megformálásához, mint a tehetséges énekesek kiválasztásához, de látva, hogy minden hétvégén ismeretlen énekesek népesítik be a hálószobámat, ezért  úgy gondoltam: nekem is hozzá kell szólnom ehhez a témához. Ahogyan a legtöbb ember, én is nagyon szeretem a zenét ,de eme tény még nem jelenti feltétlenül  azt, hogy  csukott szemmel is elboldogulnék a muzsika csodálatos világában.  Ahhoz, hogy a legtöbb ember számára elfogadható szakvéleményt készítsek egy-egy előadó produkciójáról, minimum egy egész falnyi aranylemezzel kellene rendelkeznem, vagy legalább 30 év egy progresszív rock banda szomszédságában. Gondolhatják, nem hogy arany, de még műanyag lemezből is csak egynéhány díszíti könyvespolcom sarkát, és egy gitárhúr megpendítése is komoly megpróbáltatást jelent  számomra. Ez van, maradt nekem az amatőrök senkit sem érdeklő értékelése, hogy mitől is lesz élvezhető egy énekes előadása, és a reklám mennyire képes befolyásolni véleményünket. Lássuk:

Rögtön itt van a Megasztár féle tehetségkutató műsor, amiben fiúk és lányok vegyesen küzdenek az év hangja címéért. Akkor hogy is van ez? Hiszen az X-Faktor is ugyan erre a címre pályázik, és két dudás biztos nem fér meg ebben a kicsinyke kis ország marketingraktárába, ezért lássuk be: a végén úgy is egy maradhat. De ki legyen az? Talán Oláh Ibolya?... bocsánat, ő egy másik széria felfedezettje, most inkább maradjunk az idei csillagoknál. Szóval ki lehet, lássuk csak…(bocsánat az időhúzásért, de szemezgetek a nevek között) ja igen: Vastag Tomi! Ő lesz a következő, vagy Giorgio(remélem jól írom médianevét) fog befutni végső győztesként? Nagyon nem mindegy, hiszen az egyik jóképű és tehetséges, a másik meg, hát nem egy kimondott dalia, de be kell vallani igen komoly hangokat tud kipréselni apró termetéből.  Esetleg Ivett(kérem jelezzék, ha valamelyik időközben kiesett), vagy a Wolf lány, akinek ha beírom a vezetéknevét  a legismertebb keresőprogram megfelelő mezőjébe, szinte azonnal kiegészíti  gondolataimat a Kati szóval. Mondhatnánk úgy is: ő már egy befutott sztár, és biztosra veszem, hogy  hangja alapján lesz olyan lemezkiadó társaság, mely dacolva a torrentoldalak többszázezres táborával gazdaságilag megalapozottnak tekinti szólóalbumának kiadását. Ott van még Szíj Melinda, kinek a nevét kezdetben rosszul gépeltem be, de hála kedvenc keresőm motorjának azonnal kijavította balga hibámat. (kipróbáltam az én nevemnél is, de a google azt nem javította ki. Hiába, nekem nincs olyan csodálatos hangom mint Melindának). Lehet Janicsák Veca is a következő, akinek a legfelkapottabb közösségi oldalon már fanklubot is alapítottak, vagy Király L. Norbert, Nicolas és még sokan mások, akik szintén nem feltartott kézzel lépnek majd a deszkákat jelentő  tévéképernyők elé. És ki fog sírni a legvégén? A TV2, aki már előre beismerve a versenyben elszenvedett vereségét szépen csöndben átkullogott  péntek estére, vagy Csonka pici, akinek buliballadájára egy egész ország ült kanapéján karba tett kézzel?

És ha még nem volt elég  a kérdésekből, akkor tessék nekem arra válaszolni, hogy a 16 éves kanadai szupergyerek, az a Bieber fiú hogyan volt képes az American Music Awards-on  maga mögé utasítani Amerika fehér rapfenegyerekét Eminemet, akinek legalább annyi platinalemeze sorakozik villája padlásán, mint Bieber fiú arcán a pattanás, vagy az igényes popzenét kedvelők körében oly népszerű Bruno Mars-ot, akinek már tömérdek világsiker tapad a kezéhez? Olyan neves előadók közé emelkedett, mint George Michael, Elton John, vagy éppen Celine Dion.

A világot jelentő dal...

érdemes kivárni, amíg végre elkezd énekelni....

Az egyetlen dolog ami körvonalazni látszik: egy kiforratlan hang már éppen elég a világsikerhez, és a tehetségeket nem lehet elég korán felfedezni. Országunk médiacézárai is próbálkozott már idén hasonlóval, de elsőre megbukott kezdeményezésük. Sebaj, majd a következő szériában már nagyobb eséllyel lehet elindítani egy kiskorú tehetséget, hiszen akkora már hazánkat is eléri a nyugat felől érkező Bieber láz. Ha ez megtörténik, az igényes zene elfordul egy ismeretlen irányba, ahol már nem  elsősorban a tehetség, mint inkább a marketingköltség fogja meghatározni egy –egy előadó sikerességét.

Hiria Morales, Budapest

2010

Létezik egy világ körülöttünk, melyben gazdag és szegény emberek születnek évről évre. Némelyiküknek megadatik a tündöklés - világunk kincseinek megízlelése - míg másoknak alig jut egy falat kenyér az asztalra, és megfakult életükből kitekintve egy jobb világról ábrándoznak. Pedig semmi sem tarthat öröké. A mérhetetlen gazdagi lét, mely oly könnyen válhat természetessé, hogy fel sem fogjuk semmihez sem köthető jelentőségét, még az is megsárgulhat egy idő után és hirtelen azon kapjuk magunkat: elrohant mellettünk az igazság. A gazdagság ellentéte a szegénység, melynek több fajtája is jelen van életünkben, és mindegyik változata egy kegyetlen világképet tár lelki szemeink elé.

Az abszolút anyagi szegénység  világunk számos pontján fakaszt valódi könnyeket az emberek szeméből, melyből fájdalmas bánat hull rá az anyaföldre, milliók életét megkeserítve. Ez a szegénység nem mindig szabadon válaszható életérzés, néha csak úgy felkapja a fejét, és egy csepp esélyünk sincs, hogy megakadályozzuk kialakulását. Más esetekben viszont van ráhatásunk a dolgok alakulására, de valami belső hang - egy megmagyarázhatatlan erő arra készteti az embert, hogy ne gátolja terjedését. Bár sokan kételkednek benne, ez a fajta szegénység az oka minden kegyetlenségnek a világunkban. Éhínséget és háborúkat szít, miközben észre sem vesszük, hogy anyagi javaink egy alig észrevehető feltétele a törékeny emberi létnek és ennél sokkal fontosabb elvárásoknak kell megfelelnünk ahhoz, hogy valódi gazdagságról beszélhessünk. A valóság tükrét nézzük, még is nehéz ezt elmondani egy olyan családnak, mely saját, vagy a külvilág okán nem képes fenntartani saját magát, és gondolatai a léte fenntartása körül forognak. Nehéz ezt megértetni egy olyan társadalmi réteggel, melynek az anyagi háttér megteremtése egy állandó harcot eredményez és egy soha nem múló érzést ejt az ember törékeny szívében. Az erkölcsi kérdés sok esetben itt már teljesen jelenlétét veszti, és valami egészen más szabályok kezdik érvényüket venni.

Pedig az erkölcsi szegénység egy igen gyakran előforduló jelenség, még is igen kevesen szenvednek a hatásától. Hol észrevehető, néha meg úgy elrejtőzik a tudatunk mögé, hogy alig vesszük észre a mindenfelé áradó jelenlétét. E szegénységi forma valahogy nem sajnálatra méltó társadalmunk körében még ha oly bomlasztó is tud lenni mint anyagi társa. Ilyenkor az erkölcsi norma oly gyorsan hullik a porba, hogy már azt is elfelejtjük, hogy egyszer valaha a birtokunkat alkotta.

Érzelmi világunk is okozhat szegénységet. Ilyenkor már a bennünk feszülő elemeket sem tudjuk a helyzetnek megfelelően kezelni, és védelmünk érdekében kiiktatjuk érzéseinket. Szegényekké válunk! Olyan szegényekké, kiknek már van valódi vesztenivalója, és azokat az értékeket töröljük ki mindennapjainkból, amik erősen meghatározzák földi létünk minden pillanatát.

Szegénynek lenni senki sem szeretne, még is sokan belekényszerülnek ebbe az elgyengült, megfáradt állapotba. A szegénység alatt az idő mintha megállna körülöttünk, egy kis időt hagy a gondolatra. Valódi szegénynek lenni annyit jelent: nem rendelkezünk egy olyan tényezővel mi előbbre vihetné fejlődésünket. Azt jelenti elfáradtunk, és nem találjuk a jóhoz vezető utat.

Hiria Morales, Budapest

2010

Gazdagnak lenni annyit jelent: bármit megkaphatsz amit csak szeretnél. Az egész világ a lábaid előtt hever, és ha jobban csinálod egy átlagos gazdagnál, még le se kell hajolnod a kincseiért.

A gazdagok kiváltságos világát csak azok tudják igazán értékelni, akik a legmélyebb szegénységből kapaszkodtak a soraikba. Csak azok tudják igazán megbecsülni eme lét nagyszerűségét, akik már megjárták a nincstelenség szürkés színű hazáját, és a legmélyebb gödörből is képesek voltak talpra állni. Sokáig kételkedtem ezen szabályok hitelességében, amikor összetalálkoztam Rudival, egy újgazdag kereskedővel, aki anyagi javait tekintve piszokgazdagnak számít idehaza, de még is megtartotta a szegénységből rámaradt vonásait. Őszes haja viszontagságos múltjáról árulkodik - melyek folyamatosan megtépázták személyiségét, de ő dacolva ezekkel az akadályokkal tovább lépkedett a saját maga által megszabott nyomvonalon. Rudi azok az emberek közé tartozik, akik sohasem kötöttek kompromisszumot. Sohasem tesz semmit feleslegesen, mert mindig többet és többet szeretne elérni annál, mint amit mostanáig megtett önerőből.

Gazdagnak lenni annyit jelent: elfelejteni minden hétköznapi élvezetet, és olyan boldogságot keresni, amit csak a kiváltságosok képesek megízlelni. Rudi ebben is eltér az átlagos gazdagoktól, hiszen számára egy egyszerűen megterített vacsora is képes enyhíteni éhínségén, és sohasem jár elegáns éttermekbe ha valami különlegességet szeretne megkóstolni. Számára a gulyásleves százszor értékesebb bármely lángolt palacsintánál. Nem vásárol méregdrága ruhákat, még akkor sem, ha a kedves felesége úgy kívánja. Talán itt megállnék egy pillanatra, mert Rudi életében talán pont a felesége jelenteti az egyedüli flancot, mellyel igen nehezen képes megbarátkozni. Hát igen, a nők nehezebben dolgozzák fel a hirtelen jött gazdagságot és sok esetben képesek teljesen kivetkőzni önmagukból. Rudi felesége pont egy ilyen asszony, aki elfelejtette, hogy honnan érkezett ebbe a társadalmi környezetbe, és sok esetben felesleges dolgokra költi férje nehezen megszerezett jövedelmét. De mit lehet csinálni vele, hiszen a gazdagság pontosan erről szól:költekezni a végtelenségig. Amíg az erkélyéről szemlélheti a lábai előtt elterülő város fényeit, addig gyakran hódol vásárlási szenvedélyének.Rudi megbecsüli nehezen szerzett értékeit. Koromfekete BMW-jét minden reggel lemosatja, és gyakran adományoz kisebb összegeket különféle jótékonysági szervezeteknek.

Gazdagnak lenni annyit jelent: gond nélkül átgázolhatsz jelentéktelennek tűnő életeken és az emberi fajt csak a legfelsőbb társadalmi szinteken kell figyelembe venned. Rudi ebben a kérdésben is a saját szabályait helyezi előtérbe, mert számára minden ember egyforma. Egész életében figyelt ezekre a dolgokra, hiszen mindig is tisztában volt vele: a pénz még nem jelent azonnali boldogságot. A házában tevékenykedő cselédekkel mindig is tisztességes hangon kommunikált, mert tudja, hogy számára ők jelentik kényelmes életének minden pillanatát.

Vagyonát tekintve Rudi gazdag embernek számít, még is apró könnycseppek jelennek meg a szemében ha megkérdezem: Tudod-e élvezni a végtelen pénzforrást? A válaszon tűnődik egy csöppet, de gyorsan válaszol a kérdésemre:

- A gazdagok vagyonát sohasem az költi el, aki valójában megdolgozik érte!

Eltűnődtem rajta egy kicsit, és azt kell, hogy mondjam: Rudinak teljesen igaza van. Gazdagnak lenni még nem jelenti egyértelműen azt, hogy élvezni tudjuk annak minden pillanatát. Sőt, ahogyan Rudi is elmondta nekem: aki megteremti az anyagi javak kifogyhatatlan forrását az válik az egyik legboldogtalanabb emberré a világon.

Szegénynek lenni annyit jelent: az élet nem rohan el szélsebesen melletted, mert van időd megélni a legszebb perceit.

Hiria Morales, Budapest

2010

Az államfő megfog egy darab papírt, és a lap aljára odabiggyeszti az aláírását. Ennyi az egész - gondolhatnánk, és máris  meghozott egy igen fontos döntést, mellyel lehet, hogy milliók életét teszi könnyebé, vagy éppen még nehezebbé. Döntéseket hozni nehéz dolog, de még nehezebb együtt élni azzal a tudattal: nemzedékek sorsa függhet e tollvonástól!

Átlag ember sohasem értheti meg, hogy mi zajlik egy vezető fejében. Talán sokunkat nem is érdekel, csak az számít, hogy döntései megfeleljenek az átlag emberi igényeknek: legyen igazságos és következetes, mindig tartsa szem előtt, hogy milliók érdekét kell képviselnie. Ahány ország létezik a világon, annyiféle vezető hozza meg napról napra a legfontosabb döntéseit. Ki csak saját országa sorsát alakítja, míg mások olyan határozatot hoznak, amik befolyásolhatják egész világunk jövőképét. Legtöbb esetben a vezetők hatalma megegyezik országuk méretével: minél nagyobb egy nemzet területe, államfője annál nagyobb hatalommal rendelkezik a világunk felett. Természetesen minden országban más és más államforma létezik, és mindenhol más vezető kezében összpontosul ez a hatalmi rendszer. Legtöbb esetben az alkotmány határozza meg, hogy kinek, vagy kiknek kell meghozniuk a legfontosabb döntéseket. Bizonyos esetekben tudjuk, hogy ez az alkotmány pontosan rögzíti a végrehajtó szervek, köztük a parlament jogkörét, de ez sok esetben csak formalitás. A döntést mindig a legnagyobb hatalommal felruházott személy hozza meg. A kérdés az, hogy e személy mekkora hatalmat tud a kezébe tartani, és hogyan tud játszani a törvény adta lehetőségekkel(vagy mennyire hagyja korlátozni mozgásterét). A teher hatalmas, de a világ érdekében döntéseket kell hozni, hiszen erre épül nagyvilági rendszerünk.

Lássuk hol is születnek ezek a nagyon fontos döntések, amik hatással lehetnek mindennapi életünkre.

Kezdjük a hatalmi létra legaljával: kis ország kis hatalom!(?) Magyarország alapterülete nem teszi lehetővé, hogy megbecsült tagjai legyünk a legfontosabb döntéshozók szűkös táborának, így világra vetített befolyásoltságunk is igen csekély. Államformánkat tekintve köztársaság vagyunk, és az alkotmányunk jelenlegi álláspontja szerint a mindenkori miniszterelnök rendelkezik a legnagyobb hatalommal, így az ő irodája az első helyszínünk:

A parlament épületében található dolgozószoba a hazánkat érintő legfontosabb döntések helyszíne. Bevett szokás, hogy a mindenkori miniszterelnök a saját ízlésére rendezi be a belső teret, hogy az a legtökéletesebb legyen munkavégzésre. A falon lógó  festmény és a többi bútordarab is gyakran megváltozik: mindig az új lakók igényeihez igazodik. A miniszterelnök hatalma kis hazánkra koncentrálódik, és csak elvétve találkozhatunk olyan esettekkel, hogy globális kérdésekben érdemi munkát tudna végezni. Ennek oka igen egyszerű: Magyarország nem alkotója, hanem szenvedője az egész világot érintő törvényeknek. Ha a világ jelenlegi rendszere összeomlik, nem minket kérnek fel az újjáépítésre.

Panorámakép: http://www.parlament.hu/parl/hun/360/min_eln.htm

A következő helyszín Németország. Államformája szövetségi köztársaság, melyet a szövetségi kancellár irányít. A sokak által csak mosógépnek becézett intézmény központja Berlinben található, és 2001 áprilisa óta a mindenkori német kancellár rezidenciája. Posztmodern stílusa és 12 000 négyzetméteres területe azonnal magára vonzza a tekintetet. Nem vitás a Charlotte Frank és Axel Schultes tervezte épületegyüttes Berlin egyik legszebb nevezetessége, melyben születtek már világot érintő döntések(EU költségvetés, Németország szerepvállalása Afganisztánban, klímaváltozás, Görög segélycsomag).

Ebben az üveg épületegyüttesben található a szövetségi kancellár dolgozószobája. A média által ritkán mutogatott irodában hozza meg legfontosabb döntéseit Németország jelenlegi kormányfője, Angela Merkel. Európa leginkább elfogadott kormányfője sokat tartózkodik ebben az irodájában és a németek úgy tartják: Merkel az egész életét Németországra áldozza. Való igaz, nem Merkeltől hangos a német bulvársajtó, ezért joggal feltételezhető: dolgozószobájában érdemi munkát végez.

Franciaország államformája elnöki köztársaság. A hatalom prezidenciális rendszerre épül, ahol a végrehajtó hatalom feje közvetlenül az államelnök, aki kinevezhet, leválthat minisztereket, törvényeket kezdeményezhet, közvetlenül irányíthat tárcákat. Ez az államforma lehetőséget biztosít a mindenkori francia államelnöknek, hogy önállóan hozza meg döntéseit. Székhelye a Élysée-palota, ahol többek között a miniszterek tanácsa is ülésezik. Az 1722-ben épült palota Párizsban található. Stílusa a klasszicista időket idézi. Mind külsejében, mind belső elrendezésében merőben eltér a német kancellár rezidenciájától.

Ebben a gyönyörű palotában található a francia államfő elnöki különszobája. Innen irányítja országát a jelenlegi elnök, Nicolas Sarkozy. A dolgozószobában számos olyan kérdést megvitattak, ami kihatással lehet az életünkre: Franciaország állandó tagja az ENSZ biztonsági tanácsának, ami igen nehéz feladat elé állítja az országot. Bár állomásoznak francia katonák Afganisztánban, Sarkozy sohasem nézte jó szemmel a szövetségesei által vívott iraki háborút. Belpolitikáját a munkaerőpiac és a bevándorlók helyzete nehezíti. A dolgozószoba falai között az EU éppen aktuális gazdasági, vagy foglalkoztatási politikáját is megvitatják. A mindenkori francia államfőnek a legsúlyosabb döntéseket kell meghoznia, és mindig szem előtt kell tartania, hogy ezek az intézkedések kihatással lehetnek az egész emberiségre. A szoba ritkán, Sarkozy igen gyakran tűnik fel a médiában, és nem mindig az országot érintő kérdésekben. Nőügyei gyakorta jelennek meg a búvársajtóban, ami arra enged következtetni: a dolgozószoba nem mindig eredeti funkcióját szolgálja.

Következő összeállítás:

Oroszország, Anglia, Kína, USA

Hiria Morales, Budapest

2010

Ki ne ismerné Mary Bale-t? Sokan macskagyilkosnak tartják, egy kegyetlen nőszemélynek, ki gátlástalanul beledobott egy kiscicát egy szemeteskukába, és hagyta, hogy az 15 órán keresztül keservesen sírdogáljon. Vissza se nézett az állat felé, hanem sietett tovább a dolgára. Megdöbbentő, de nem egyedi az esete!

Mary Bale hazudott! A 45 éves brit asszony nem játszani akart a kiscicával - mint az korábban a Sunnak nyilatkozta, tettét egy másfajta indíték vezérelte. Olyan motiváció, mely ott lapul nagyon sok embertársunk lelkében: a békétlenség! Valószínűsíthető, hogy az asszonyban régóta felhalmozott indulatok lapultak. Ki tudja milyen okból: vagy édesapja kórházi kezelése izgatta, vagy valamiféle lelki problémával küszködött, mindenesetre a felvételeken is jól látható, hogy Maryt  cseppet sem izgatta a kis jószág további sorsa. Az állat tulajdonosai persze azonnal haragra gerjedtek, és feltették a felvételt az internetre, hogy kiderítsék: ki a titokzatos nőszemély.

A nő kilétére pillanatok alatt fény derült, és szinte észbe se kapott, máris az egyik leggyűlöltebb nő lett az egész világon. A közösségi portálokon szerveződés indult ellene, és halálos fenyegetések céltáblájává vált. Mary megrémült! Bár tettére nem lehet semmiféle magyarázat, még is méltatlan helyzetbe került: gyilkosok vadásznak az életére! Mondhatnánk azt is: megérdemli, hiszen könyörtelenül bánt azzal a szegény állattal, és ahelyett, hogy felvállalta volna kegyetlen tettét, mindenféle ellentmondásba keveredett. Ha igaz lenne az az állítása, hogy csak játszani szeretett volna azzal a kiscicával, nem hagyta volna olyan gyorsan egymagára azt a szerencsétlen állatot. Nem csukta volna rá azonnal a kuka fedelét, és nem ballag úgy tovább, mintha semmi sem történt volna. Nem, Mary tovább hazudott, és ezzel kivívta az egész állatszerető társadalom mérhetetlen haragját. De gondoljunk csak bele: Mary valóban az egyetlen közülünk, ki az aznapi problémáit egy szegény állaton próbálta levezetni? Ha nincs az állat tulajdonosának házán egy mindent figyelő kamera, Maryt most senki sem utálná! Rosszkor volt éppen rossz helyen, és valószínűsíthetően éppen a legrosszabb kedvében sétálgathatott.  Ha minden ház falán lenne egy ilyen kamera, minden pillanatban szerveződhetne egy hasonló közösség, és minden percben meggyilkolhatnának egy állatkínzót. Közülük vélhetően csak minden ötödik kínoz állatokat rendszeresen, a többi csak egyszeri kisiklásnak tekinthető, de a lényegen ez semmit sem változtat, hiszen mindkét embertípus alkalmatlan a közösségi életre, és semmi keresnivalójuk a társadalmunkban.

Mary Bale nem a világ leggonoszabb asszonya, csak az ő könyörtelen tettét kapta fel a média. Az eset rávilágított egy nagyon fontos problémára: arra a tényre, hogy nem tisztelünk senkit és semmit sem magunk körül, csak saját kicsinyes életünkel vagyunk elfoglalva, és gyakran állatokon vezetjük le a felesleges energiákat. Nem csak Mary, hanem több millióan nem tisztelik a környezetüket, és nap mint nap tesznek olyat, ami valószínűleg sohasem kerül a felszínre. Tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk be önmagunknak: ha minden pillanatunkat kamera kísérné, vajon visszanézve a felvételeket lehetne okunk a szégyenkezésre?

Hiria Morales, Budapest

2010

Az ex-amerikai elnökök történelmi sikerei Észak-Koreában.

Carter jött, látott és győzött! Fogalmazhatnánk ilyen egyszerűen, hiszen alig két napos látogatása során elérte,hogy a kommunista állam szabadon eresszen egy 8 év börtönre ítélt amerikai állampolgárt. Bár sikere nem az első hasonló próbálkozás, sokan még is történelmi tettnek tekintik a

látogatását.

Aijalon Mahli Gomest(31) még áprilisban nyolc év kényszermunkára ítélték, miután bűnösnek találták illegális határátlépés miatt. A jámbor amerikai keresztényt Phenjan nyilvánvalóan nem ingyen engedte szabadlábra. A háttérben megnyugvó érdekek egyértelműen Phenjan nukleáris programjára irányulnak, és azt a látszatot keltik, hogy Észak-Korea elkötelezett híve a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének.

Bill Clinton, ex-amerikai elnök tavaly hasonló küldetéssel érkezett Észak-Koreába. Akkor két amerikai újságíró szabadon bocsátása volt a kérdés, szintén illegális határátlépés miatt. Észak-Korea már akkor is kompromisszum készséget mutatott az ügyben, és most is engedékenynek bizonyult. Az ok egyszerű: "nagyon szeretheti Amerikát!"

Carter látogatása szimplán magán jellegű volt, ahogyan Clinton is "magányosan" utazott Észak-Koreába. Amint elérte célját, azonnal viszautazott Bostonba. Ezek minden bizonnyal egyfajta privát humanitárius látogatások, melyeknek egyetlen célja az amerikai állampolgárok védelme. Ebben a játszmában mindenki jól jár:

Észak-Korea ezen gesztusával szimpátiát kelt a nyugati világ szemében, és elsimítja a hónapok óta tartó nézetkülönbségeket, melyek komoly aggodalmat váltottak ki a világ számos pontján. Amerika is elégedett lehet, hiszen "ingyen" ebédet kapott Phenjantól, amelyet olyan szépen dugtak le a torkán, hogy észre sem vette: nagy árat fizetett érte.

Carter látogatása során nem felejtett el "baráti" beszélgetésbe bonyolódni Kim Yong helyettes vezetőjével, és több magas beosztású tisztviselővel. A téma az éppen aktuális kulturális események megbeszélése, és a két ország baráti viszonyának továbbmélyítése. A világ elégedett lehet, hiszen a dolgok látszólag békésen zajlottak:

Carter jött, látott, és hazautazott! Olyan szép amerikaiasan oldotta meg ezt a roppant kényes politikai kérdést, hogy csak dicséret illetheti a személyét. Gyorsan végzett és fájdalommentesen, a legkisebb áldozatot hozva az ügy érdekében!

Gratulálok neki érte!

További információ: http://www.bbc.co.uk/news/world-11105918

Hiria Morales, Budapest

2010

A barátság titka a kölcsönös tiszteletadás egymás iránt. Egy érzés, mely sohasem születhet készakarva, csakis egy legbelső hang késztethet minket arra, hogy az örök barátság kötelékébe lépjünk. Az öröm szívünk mélyén, hogy megoszthatjuk egy másik emberi lénnyel legféltettebb titkainkat, semmi máshoz nem hasonlítható. Azt érezzük általa, hogy a legnagyobb bajban sem vagyunk egyedül, mindig áll valaki mellettünk, ki meghallgatja bánatunkat. Addig ül az ágyunk szélén, míg álomra nem hajtjuk megfáradt fejünket, vagy míg ki nem sírtuk bánattól átitatott szemeinket. Velünk virraszt, egy támasz a bajban.

Ám nem lehet a barátságot ilyen egyszerűen definiálni, hiszen lényege messze meghaladja szellemi fejlődésünk azon szakaszát, miben a legtöbb ember jelen pillanatban tart. Csak hisszük, hogy mindent tudunk a róla, de valójában alig értjük jelentőségét. Mikor összeomlott életünk előtt zokogva borulunk a padlóra, és úgy érezzük: utolsó reményünket is felmorzsoltuk, mindig megkísért a barátság élményképe. Beivódik az elménk közé, és azon kapjuk magunkat: körülötte forog minden gondolatunk. Hiszen mindent tud rólunk, minden rezdülésünket ismeri, bizonyára most is megmondaná, hogy mit is kéne tenni. Sajnos nem mindig tudja! Egy igaz barát sem mindentudó, nem fog varázspálcával problémákat eltüntetni. Helyette szeretetet  és kitartást ad, amely átlendít a nehéz perceken.

A barátság sosem múló érzéssel tölti el a szívünket. Általa érezzük egésznek önmagunkat, és tudjuk biztosan: van kire számítanunk a bajban. Sosem keverendő össze a testi kapcsolatunkkal, amely egy másik fontos érzéssel gazdagít bennünket. A barátság túllép az egyszerű emberi kapcsolatoknál, és egy magasabb társalgási szintre repít bennünket. Oda, ahol minkét fél jól ismeri egymás reakcióit, és pontosan tudja, hogy a másiknak mire van éppen szüksége. Lényege pontosan abban rejlik, hogy nem képzi életünk szerves részét, csupán egy apró filmkockát látott. Egy barátnak ez is elég, hogy folytasson egy abbamaradt mondatot.

Az igaz barát azt is tudja, hogy mikor kell éppen tanítva bántani. Mikor kell kijózanító beszélgetést tartani, és mikor kell kíméletesen fejleményeket elmondani. Sírni, vagy éppen nevetni, mikor kell a hajnali széllel csöndben maradni. Egy igaz barát mindent tud rólunk, még azt is, hogy melyik arcunkat nem ismeri. Még nem ismeri, még is ha látja: azonnal megszereti

Hiria Morales, Budapest

2010

2090. augusztus 13. - Budapest

Kedves Naplóm!

Régóta nem írtam neked egy sort sem! Tudom, ez nem a te hibád, hiszen mindig itt ültél a szekrényem legfelső polcán, de ma egy igazán fontos napra ébredtem: megtaláltam dédapám féltve őrzött naplóját! A költözésünk alatt elveszettnek hittük, de hála nekem most még is előkerült. Az egész megtalálási történet ott kezdődött, hogy múlt héten apa végre rábólintott arra a kérésemre, hogy elmehessek az univerzum legnagyobb zenei fesztiváljára. Sohasem hittem hogy igent fog mondani rá, de megnyugtatlak: komoly fizetséget ajánlottam fel érte! Megígértem neki, hogy segítek kipakolni a dédszüleim cuccait a garázsból, hiszen kellett a hely az új járgányának. Csodálatos verdát vett a faterom! Ha kitoljuk a napra, egy óra alatt  feltölti magát energiával, és akár 600 km-en át szolgálja hűen gazdáját. Az előző alig bírta kétszáz felett, ez viszont a végtelenségig száguldozik az M18-as autósztrádán.

Szóval ma reggel a beígért pakolásomat végeztem, mikor egy ütött-kopott dobozra lettem figyelmes a nagyszekrény melletti üres területen. Letöröltem róla az évtizedek alatt felgyülemlett portakarót, és óvatosan leemeltem a doboz fedelét. Rejtett kincsek helyett egy barna színű füzetet találtam benne. Semmi csicsás díszítés, csak a egy matrica volt felragasztva a borítóra, amire tollal a '2010'-es évszám volt feliratozva. Még is kincsre leltem?- gondoltam magamban, és azonnal kinyitottam a majd egy évszázados  füzetecskét. Az első lapon rögtön egy név szerepelt:

Hiria Morales

Ebből már rögtön tudtam, hogy dédapám elveszett naplóját tartom a kezemben. A mi családunkban ősrégi hagyománynak tekinthető az írás napló formájában történő rögzítése, ezért az sem véletlen dolog, hogy én is ilyen gyakran fordulok tehozzád. Jaj, de izgalmas pillanatok voltak azok, ahogyan lapozgattam a különböző évszámok között, és az ujjam valahogy a 80 évvel ezelőtti eseményekhez tévedt. A 2010. 08.13.-as bejegyzés alatt a következőket olvastam:

"Ma végre eljutottam a szigetfesztiválra! Régóta vágytam rá, hogy ottlehessek, hogy megízleljem a sziget minden pillanatát. Megbeszéltük a Tibivel, hogy mindenképpen felmegyünk a felhők közé sörözni, ha már ilyen puccos lehetőséget is fenntartanak a számunkra. A nagyszínpadon Papa Roach-ra buliztunk egy nagyot, majd azonnal csajozásra vettük a figurát......"

Hát igen, akkoriban még szigeten tartották a nagy fesztivált, most meg el kell utazni hozzá a végtelenségbe, ha élvezni akarjuk minden pillanatát. Ezt a Papa Roach-ot nem ismerem, de bizonyára hatalmas zenét nyomhatott a maga idejében. Mondanom sem kell, hogy mennyire élveztem, ahogyan olvastam az aznapi történéseket:

" Amikor Tibivel hazafelé tartottunk a szigetről, úgy éreztem: az egész világ a lábam előtt hever! Egész nap keményen dolgoztunk azért, hogy végre önfeledten bulizhassunk a szigetünkön. Álldogáltunk a Hév megállójában, és közben arról beszélgettünk, hogy mennyi csillag hullott le az előző éjjel, és mennyi kívánság keveredett össze a sarki fénnyel, hogy minden esemény pontosan ugyanígy történjen. Ott álltunk a korom sötétben - kezünkben egy félig üres vodkásüveg pihent, és elmélkedésünket tökélyre fejlesztettük. Természetesen az alkohol beszélt belőlünk, mi más késztetett volna minket ilyen költői beszélgetésre, de ezzel egyikünk sem foglalkozott! Átadtuk magunkat az érzésnek, mely egészen hazáig kísért bennünket."

Ahogyan egyre inkább belemélyedtem az olvasásba, rádöbbentem: dédapám érdekes korban tevékenykedhetett. Csillaghullást látott, elmélkedett, és valami vodkásüveget tarthatott a kezében, amiről fogalmam sincs, hogy mi lehet. Azonnal segítségül hívtam  agyam nanorem processzorát, és magam elé vetítettem, egy vodkásüvegnek a tartalmát:

Alkohol, víz, meg különböző adalékanyagok.

Alkohol? Te jó ég, akkoriban még az emberek alkoholt ittak ha jól akarták érezni magukat. Még szerencse, hogy ez mára teljességgel elképzelhetetlen lenne. Ha nem lennének agyi pályát megváltoztató nanocyberorganizmusaink, akkor bizonyára még mindig ezzel az alkohol féleséggel töltenénk meg az agyunkat. Lapozgatás közben viszont rádöbbentem arra a tényre, hogy akkoriban mennyire egyszerű életet éltek az emberek: felkeltek, elmélkedtek, dolgoztak, majd nyugovóra tértek. Igaz mellette még testi kontaktusba is léptek, de hála istennek, hogy megfejtettük:ennek fizikailag semmi értelme sincsen.

Kedves naplóm! Úgy döntöttem, hogy megpróbálok párhuzamot vonni az akkori események, és a mai jelenségek között. Részletes feljegyzést készítek arról, hogy honnan indultunk, és hová jutottunk szellemi fejlődésünk különböző szakaszaiban, hogy miket csinálunk most másképpen ,mint akkoriban. Most befejezem az írást, hiszen nyugovóra kell térnem, de ígérem hamarosan újra írok, hiszen 2010-ben igen érdekes dolgok történtek

Hiria Morales, Budapest

2010

Sokan mondják: mindig van egy másik életünk! Egy tartalék, ha esetleg a régi szerelvénye kisiklana megszokott pályájáról, és egy újabb lehetőségeket teremt a számunkra. Te is tudod, hogy létezik -  csukott szemmel is megérzed lépteit, még is vakon keresed önmagadban a fontosságát. Mindenki megéli, még is oly kevesen vannak, kik minden percét megcsodálják. Mások fel sem fogják létjogosultságát, hiszen soha nem is hittek az ilyesmibe. Nem érintette meg a kezük, és még csak szólni sem szólt senki nekik, hogy megtörtént az életváltás.

Mikor kiválasztódik fejünkben egy gondolat, amely arra hivatott, hogy megfogalmazza eme dolgok jelentőségét, akkor már biztosan a megfelelő útra kerültünk. Sokan vallják, hogy nem kell mindent azonnal felismernünk, mert akkor, mindenre pontos meghatározást készítünk, és a túlértékelés csapdájába kerülhetünk. Elvész tudatunkból a dolgok egyszerű jelentése, és hajlamossá válunk becsapni önmagunkat. Hagyni kell  letisztulni a folyamatokat, és majd hófehér párnák között elménk megmártózik a felvilágosodás mélykék tengerében. Érdekes elmélet, majdnemhogy megállja a helyét az életben, ha nem arra ösztökélne minket, hogy ne vegyük észre magunk körül a változásokat. Még véletlenül se lássuk meg, hogy új életünk belépett az előző helyére, és ezzel egy kalandokkal teli ajtót nyílik meg előttünk.

Egy új élet, ami talán sokkal színesebb jövőképet fest lelkünk ablakára, mint amit legszebb álmainkban gondolhatnánk. Nem minden esetben, de ha még is így történne, csak rajtunk áll vagy bukik, hogy milyen intenzitással fog érvényt szerezni önmagának és mi mennyire leszünk képesek elfogadni a dolgok alakulását. Egy apró ritmusváltás, és életünk új medrében csordogálhat tovább.

Egy esély az újrakezdésre! Egy hang a fülünk mélyén, amely figyelmeztet:miben kellene változtatnunk, és hogyan kéne a jövőre nézve cselekednünk. Nem csak remény, hanem megfogható közelség az a tudat, hogy van lehetőségünk más bábuval az újrajátszásra, és nem kell azonnal visszaballagnunk a startmezőre. A döntés a mi kezünkben van: ha élünk ezzel a lehetőséggel és felismerjük: saját lényünk figyelmeztet minket a baklövéseinkre, akkor egy csodálatos élményben lehet részünk. Olyan dolgokat hajthatunk végre általa, melyek tökéletesre fejleszthetik személyiségünket.

Hiria Morales, Budapest

2010

Írta: Hiria Morales

Az eső esett, és te fogtad a kezem. Kabátod újába kapaszkodtam és figyeltem, ahogyan a fentről lezúduló vízfolyam elmossa az utcára felhordott kavicsokat. Nem szóltam - bár szólni kellett volna, helyette figyeltem arcod minden rezdülését, ahogyan fogaiddal az ajkadat harapdáltad. Mindig ezt teszed, ha leplezni kívánod nyugtalanságodat, de azon a napon valahogy jobban éreztem a lelki békétlenségedet. Jobban, mint előtte bármikor.

Az eső morajlása kissé alábbhagyott, ahogyan a szűk utca egyik kapukijárója előtt álldogáltunk. Próbáltál nyugodt mosolyt varázsolni elázott arcodra, de bennem akkorra már úrrá lett egy megmagyarázhatatlan gondolat: ma újra át kell élnem a szörnyűséget. Ismerős érzések keringtek bennem, de ahogyan te is igyekezted eltakarni előlem, úgy én is jó mélyre elástam a félelmeimet, meghagyva számunkra azokat az idilli perceket. Ma sem tudom igazán az okát, hogy miért kellet minden héten megélnem azokat a szörnyű rossz érzéseket, de a jó nevelés fejében magamban tartottam őket.

Mint mindig,  események sorozata vezetett el a békétlenséghez, ami után összeszorult a kicsike kis szívem. Egy telefon, vagy egy váratlan levél, és életünk falára azonnal rászáradt a bennünk élő reménytelenség. Oly könnyedén tudta elvenni tőlem mindazt amit gyerekorom apró örömei hátrahagytak, hogy szinte észre sem vettem: valójában az enyémek voltak.  Éreztem, azon a napon sem lesz ez másképp, hiszen édesanyám szájmozgásai árulkodtak. Talán haragudott is rájuk, vagy az is lehet: azóta sem ismeri saját testének árulását. Mindenesetre én tudtam, és próbáltam végtelenségig nyújtani a perceket, hogy örökre azon a helyen tudjunk maradni.

Az eső elállt, és anyám fejmozgatásával jelezte, hogy indulnunk kellene. Még most is a magamban érzem, ahogyan próbáltam mély levegőket venni, hogy hangot tudjak adni érzéseimnek:

- Nem maradhatunk itt örökre?

- Nem kisfiam! Édesapád otthon vár minket.

- Miért mondod ezt anya? Apa régóta nem él már közöttünk!

- Kisfiam! Édesapád igen is közöttünk él, és alig várja, hogy te meg én végre hazaérjünk!

- Nem anya! Apa nem létezik számomra többé! Ha létezne, nem verne meg téged, és nem dobálná ki a játékaimat az ablakon!

- Kisfiam! - ezzel odahajolt hozzám, és megsimogatta a fejemet!

- Édesapád nem rossz ember, csak elvesztette tettei felett az irányítást! Ha nagyobb leszel, majd te is megérted. Most azt kérem tőled, hogy ballagjunk szépen haza, és anya megígéri neked, hogy elkészíti a kedvenc süteményedet.

Már akkor tudtam, hogy semmilyen süteményben nem lesz részem, de már annak is örültem volna, ha kivételesen csak csúnya szavak kerülnének terítékre. Megfogtam hát édesanyám kezét, és hagytam, hogy hazafelé vegyük az irányt.

( A világon minden percben meghal egy gyermek a családon belüli erőszak miatt! Amelyik túl is éli ezeket a szörnyűségeket, élete végéig magában hordozza a kegyetlen emlékeket.)

Hiria Morales, Budapest

2010